Mindennapi függőségeink - Telefon I.

Emlékszem, amikor a nővéremmel veszekedtem, hogy rakja már le a telefont, mert “Most már én akarok beszélni!”

Órákat tudtunk a barátainkkal beszélgetni a vonalason, akkor rendkívül nagy horderejűnek tűnő mindennapi dolgokról. Mindketten még gyerekek voltunk, általánosba jártunk. Én a nappaliban tartottam a kagylót (igen, kagylót!), ő a szobájában adta be a derekát, miután már nem először szóltam bele.

Két telefon, egy vonalas szám és egy célja volt a készüléknek: beszélgetés és kapcsolattartás.

Az élet nem volt frusztrációmentes, csak jóval egyszerűbb. A gyerekek akkor is gyerekek voltak, a felnőttek meg felnőttek, ugyanolyanok mint most, csak akkor még a nagy átlagnak “egy élete” volt. Az amit megéltünk.

Ma már egy másik életünk is van, amiben bevonódottságtól függ, hogy milyen mértékben veszünk részt. Ez a virtuális élet.
Az élet, amit mutatunk, amiben másokat nézünk, amiben hagyjuk, hogy arra gondoljunk, amit éppen látunk.

Mert hiába nem értesz egyet azzal, amit eléd tárnak, akkor is arra gondolsz amit látsz.

Amit mutatnak az ismerőseid és az algoritmusok. Az utóbbiak úgy működnek, hogy közösségi média hírfolyamon vagy pl. a YouTube-on a már fogyasztott tartalmaiddal hasonló további tartalmakat jelenítenek meg, ezzel egyre inkább kizárva más véleményeket. (Erről bővebben a következő írásban.)

Vissza a ‘90-es évek és a 2000-es évek elejére. Sercegett a betárcsázós számítógép, általában a nappali közepén. Az internet nem volt még valami izgalmas. Legalábbis nem annyira, hogy a legtöbb ember elkezdjen egy második műszakos életet élni rajta.
Információszerzésre, e-mailezésre, fórumokon való részvételre, kapcsolattartásra és új emberekkel  való ismerkedésre használtuk a legtöbben.
(Ki emlékszik a chatszobákra? Te is etettél és ruháztál egy tevét?!)

A lényeg az,hogy a saját céljainkra használtuk az internetet. Ma már nem számítógépen internetezünk, már senki nem is hívja így, hanem főleg a telefonunkon vagyunk: telefonozunk.
Lefogadom, hogy a nagy átlag a legkevesebb időt tölti telefonálással a telefonján, hanem inkább “beszippantva” megy az értékes ideje.
Sokan idegesek leszünk, ha egy telefonhívás belerondít a tartalomfogyasztásunkba. Pedig éppen tarolsz a Candy Crush-sal, Instagramon görgetsz, indítanál egy indokolatlan ruharendelést vagy hátráltatnak a TikTok maratonodban. Felháborító!

Belegondoltál már abba, hogy csak a drog és internet üzletben hívják az embereket fogyasztóknak?

A Szociális Dilemma 2020-as filmben, a Google egykori digitális termékek etikai tervezésével foglalkozó szakértője, Tristan Harris fogalmaz így: “Ha valami eszköz, akkor csak áll, türelmesen várva, hogy használják. Ha valami nem eszköz, akkor dolgokat követel tőlünk, elcsábít, manipulál, követelőzik.
Az eszközalapú technológiai környezet átváltozott egy függőségen és manipuláción alapuló környezetté. Ez az, ami változott. A közösségi média nem egy eszköz, ami arra vár, hogy használjuk. Saját céljai vannak, és saját eszközei, amelyeket az emberi pszichológiát ellenünk fordítva használ fel a céljai elérésére.”

Ezek a célok profitalapúak.
Nincs ingyen vacsora. Ha azt gondolod, hogy az appok ingyenesek, ezért semmit nem fizetsz értük, tévedsz.

Maga a hírfolyam angol elnevezése feed, ami a takarmány, etetés, táplálkozás jelentésekkel bír, ami tükrözi a gyártók motivációját arra, hogy a “hírek” olyan nélkülözhetetlenek legyenek, mint az élelem.

Az ár a figyelmed, az időd, az energiád (ami végül a látottak alapján valamilyen vásárlást fog eredményezni), és végeredményben az életed feletti irányítás. (Drámai szünet.)

Miért függünk a telefonunktól? 

Ez a nagy kérdés! Elmesélek egy kísérletet és érthetőbb lesz.
B. F. Skinner nevéhez fűződik a Skinner-doboz (vagy operáns kondícionálási kamra), amelyet az állatok viselkedésének és tanulásának megfigyelésére hoztak létre.
Rágcsálók és galambok hamar megtanulták, ha lenyomnak egy kis pedált, akkor mindig egy ételadagolón keresztül egy szem élelmet kapnak.
A kiszámítható jutalom ösztönözte a tanulást, a minta beépült és minden rendben folyt az állatok életében. Amikor éhesek voltak, párszor megnyomták a pedált, jóllaktak és mentek tovább élni az életüket.
Aztán jött egy olyan ötlet, hogy mi lenne ha a jutalom/élelem nem mindig jönne a pedál mozgatásával?
Az állatok “megszállottak” lettek. Ha nincs minta, nincs mit megtanulni, és abban a reményben, hogy talán a következő pedálnyomás hozza az eredményt, a patkányok és galambok nem foglalkoztak a szomjúságukkal, a szabadon kínált étellel, és teljesen elhanyagolták a társaikat.

A bizonytalan (vagy változó) jutalom jelensége olyan rejtvény elé állít minket, amit nem tudunk megoldani. A “megoldáskereséssel”, vagyis a jutalomért való hajszával viszont nem tudunk leállni. Csapdába ejt a keresés.
Nem olyan ez, mint a szerencsejáték?

Ugyanígy működnek a viselkedéses függőségek.
Adj hozzáférést egy kiszámíthatatlan jutalmat ígérő tárgyhoz, és a sóvárgás, az a belső feszültség, hogy „na, majd a következőre jó lesz!”, garantált.

Gondolj ezekre: telefonálás, vásárlás, flörtölés, pornó, videó játékok. 

Gondolj ilyen appokra, mint:
Facebook, Instagram, TikTok, YouTube, Vinted, Tinder, Bumble, Temu!
Persze van még rengeteg más app is, ami függővé tehet és beszippant. Ismerek olyat, aki az ingatlanos appokkal álmodik, mert kívülről tudja a piacon lévő lakások paramétereit.

Neked melyik app viszi el a legtöbb idődet? Melyiktől nem bánod, és melyik után érzed rosszul magad?

Akárhányszor rámész a közösségi média felületeidre, végeláthatatlanul jönnek a hírek (amiknek nagy része a tényektől igen messze áll), posztok, sztorik.
Egyszerűen imádjuk, hogy nem tudjuk, mi lesz a következő dolog amit látunk és nem tudunk leállni.

Felmész a Vintedre és mindig találsz jobb terméket, vagy amit szeretnél birtokolni és a fixációddá kezd válni. Itt minden egyszerre találkozik: a vadászösztön, az alkudozás, jó vásár csinálása, a préda megtalálása és elfogása. Ugyanitt még kereshetünk eladással is.
A jó vásár azonnal lendít az önérzetünkön és kapunk egy hirtelen dopaminlöketet (köznyelvben boldogsághormon), mégha a lealkudott ár csak 500 forinttal is alacsonyabb, mint a meghirdetett!

Randiappokra mész és mindig lesz egy ember, aki biztosan “jobb” lesz, mint akit éppen “elutasítottál”, mert nem éppen eléggé valamilyen (helyettesítsd be a kritériumaiddal). (Erről bővebben a következő blogbejegyzésben.)

Ezek az appok úgy vannak kitalálva, hogy sose akarj leállni a használatukkal. Aki mást mond, meg akarja nyugtatni a lelkiismeretét vagy félrevezetni a fogyasztót.
Úgy vannak megtervezve, hogy komoly elhatározás híján ne is tudj leállni.

Miközben folyamatosan elárasztva érzed magad a lehetőségekkel, mégha meg is találod, amit kerestél, sosem érezhetsz sokáig elégedettséget, mert mutatják a következőt, a jobbat, szebbet stb. Úgy érzed, mindig lemaradsz valamiről. 

Mindig azt akarjuk amink nincs, és amint megszerezzük a következő dolgot szeretnénk. Ezzel nem vagy egyedül, ez az emberi lélektan alapvető működése, amit hedonikus adaptációnak, vagy futópad elméletnek nevezünk. ( Mások telhetetlenségnek.)
A tény, hogy ezt már tudod jó kiindulópont ahhoz, hogy ne hajszold mindig a következő “jobbat” ( like, match, megosztás, ruha vagy bármi megvásárolható online, jackpot stb.) 

Minden mintát tanult az agyunk és azt is meg tudjuk tanulni, hogy máshogy működjön. Ez a neuroplaszticitás lényege.

Meggyőződésem, hogy manapság a legtöbb függőség a fájdalom elől való menekülés mellett a túlingereltség miatti leszedálási vágyából táplálkozik.

Ha számodra ehhez az eszköz a telefonod, akkor az éppen aktuális tartalom fogyasztása az ami kiránt a valóságodból, mégha pont a telefonozás is a problémád.

Mindig lesz következő tartalom, ami elfeledteti azt, hogy tulajdonképpen nem tudsz leállni.

A függő, a függés tárgyával tompítja a függés által érzett sóvárgását.
Ha a kellemetlen érzéseid feldolgozása helyett gépiesen a telefonod után nyúlsz, az már a függés jele lehet. Azért, mert rengeteg ember így él, nem jelenti azt, hogy ez rendben van és ne lehetne máshogyan. A telefontól való függés tünete lehet például az, ha nem tudod miért, de gyakran feszült vagy, szorongsz, nem tudsz egyről a kettőre jutni az életedben, megmagyarázhatatlan fizikai tüneteid vannak.

“Nézd ezt a bunkót, most is telefonozik!”

Baráti társaságban vagy közösségi eseményeken a telefonjukba temetkező emberekre a legkönnyebb azt mondani, hogy bunkók. Mégha ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretném, (szerintem inkább ember- és helyzetfüggő), érdemes azt tudni, mi van a folyamatos értesítések és közösségi hírfolyamok ellenőrzése mögött. 

Amint elkezdünk a telefonunkra gondolni, elindul egy kényelmetlen érzés bennünk.
A bizonytalanság, hogy van-e rajta valami amiről tudnom kéne?
Mert nem a telefonunkhoz, maga a készülékhez, köthető a függőség hanem a bizonytalansághoz.

A telefonunk a jó és rossz hírek elsődleges hordozójává vált.
A bizonytalan jutalomhoz, a mindenkori változó értesítésekhez, hírekhez, üzenetekhez, matchekhez, elfogadott ajánlatokhoz stb.

Azért nézzük állandóan a telefonunkat, hogy megszüntessük a kényelmetlen érzést, hogy nem nézzük a telefonunkat.
Nem azért nézünk rá a telefonunkra, mert ezt élvezzük, hanem azért, hogy megszüntessük a nem nézése miatt fellépő elvonási tüneteket.

Minden függőségnek ez az alapja. 
Aki dohányzik, a cigire gyújtás az elvonási tüneteket, illetve belső feszültséget szünteti meg. Az elvonási tünet megszűnése okoz örömöt, nem maga a cselekvés, a közhiedelemmel és a saját magunknak mondott magyarázatokkal ellentétben.
Aki alkoholista, már nem jóérzésből iszik, hanem az ivás szünteti meg az elvonási tüneteit. Az elvonási tünetek megszűnésének örül, nem annak, hogy iszik.

Azért, mert nincsenek (látható) fizikai tünetei(d), attól még a telefonjától függ szinte az egész modern világ.

Persze,nem feltétlenül Mordor legsötétebb bugyraiba temetkezünk, amikor a telefont a kezünkbe vesszük. Az appok gyártói, mégha a pszichológiánk kiaknázásával is, sok olyan pozitívumot hoztak az életünkbe, ami tényleg akár óriási minőségi változást is hozhat.

Gondoljunk például arra, hogy a közösségi média algoritmusai a figyelmünk megszerzésével, olyan embereket, közösségeket és tartalmakat is elénk tárhat, amelyek korábban egyáltalán nem kerültek volna a látóterünkbe. (Ha erre nyitottak vagyunk, nagyobb eséllyel ajánlanak gondolatébresztő tartalmakat.)
Ilyen módon egyetlen átfutott bejegyzésből is elindulhat egy új hobbi, egy fontos kapcsolat vagy egy teljes életmódváltás.

Nekem pl. a Spotify a kedvenc appom és semmi pénzért nem mondanám le az előfizetésem. Zene nélkül szerény véleményem szerint sivár lenne az élet. Imádom, hogy bármikor hallgathatok bárkit és lehetőségem van folyamatosan felfedezni számomra új előadókat vagy a régieket hallgathatom rongyosra.
Videón tartani a kapcsolatot külföldön élő rokonokkal és barátokkal pedig egy valaha elképzelhetetlennek hitt a csoda.

Érdemes lehet azon gondolkodni, hogy a telefonunkat és az egyébként működő, és az életünket szolgáló applikációkat hogyan tudjuk úgy használni, hogy a telefon ne egy kapu legyen egy másik dimenzióba, ahol kivonjuk magunkat a forgalomból.  

Többek között erről és a telefon kapcsolatokra gyakorolt hatásáról a következő írásban olvashatsz. 
Érdekel a TV és sorozatokról szóló Mindennapi függőségek bejegyzésem? Itt olvashatod.
Ha tudtál azonosulni a fentiekkel és van kedved beszélgetni róluk, sok szeretettel várlak egy találkozóra!