Mindennapi függőségeink - Sorozatok és TV

Pár hónapja indítottam az egyéni vállalkozásomat, és azt vettem észre, hogy vannak időszakok, amikor szinte egyáltalán nem tudok vele foglalkozni. Se marketinggel, se kutatómunkával, semmivel. Ez a fajta produktivitásbeli nihil általában hormonális okok miatt tökéletesen érthető szokott lenni (Amit szerintem minden egyes nő heti szinten átérez, bővebben itt olvashatsz róla), és persze mindig történik valami az életben, ami energiát vesz el. De a vállalkozásom olyasmi, amiért lelkes vagyok és amiben hiszek! Akkor mégis hová tűnt a figyelmem?
Kellett egy kis idő, mire beismertem magamnak: elvitte az 1883, az 1923, majd a Yellowstone.
Sajnos ez nem a reklám helye.

A figyelemelterelés aranykora

Nem gondolom, hogy újat mondok bárkinek azzal, hogy manapság rengeteg időt töltünk képernyőt nézve. Gondoltad volna, hogy csak 2016-ban jött Magyarországra a Netflix? Ugyanebben az évben az Amazon Prime, majd 2017-ben a HBO Max (akkor HBO Go), 2019-ben az Apple TV, 2022-ben a Disney+, majd 2023-ban a SkyShowTime. Korábban a streaming csatornák, a hagyományos TV és az internet is megadott minden lehetőséget arra, hogy igény- és lehetőségtől függően, akár egész nap lekössük a figyelmünket. Korábban is történetekbe, hírekbe, elemzésekbe merülhettünk, vagy menekülhettünk a saját életünk és problémáink elől.
De ezt tenni talán még sosem volt ilyen izgalmas, mint manapság.
Több élet alatt sem tudnánk végignézni a csatornák kínálatát, így minden lehetőség adott, hogy a saját ízlésünknek megfelelő műsorokból is gyakorlatilag olyan sokat nézzünk, és annyi ideig, amit nem szégyellünk, vagy éppen szégyellünk, de mégis rászánjuk.

Adódik a kérdés: mégis miért olyan nehéz kikapcsolni a tévét egy rész végén?

Minden függőség mögött a fájdalom csillapítása a cél. A kezdeti tünetenyhítő szokás függőséggé alakul, ha elégszer gyakoroljuk, és a tevékenység segít teljesen elfeledni a kiinduló okokat. Senki sem akar függő lenni, csak szeretne fájdalom nélkül élni, vagy más életet élni, mást, mint amilyen az övé. És milyen egyszerű más életét élni filmnézés, sorozatnézés vagy végeláthatatlan órányi YouTube-videók nézése során!

Miért vagyunk a történetek rabjai?

Az emberiség mindig imádta a történeteket. A tűz körül meséltek az emberek egymásnak, barlangrajzokkal örökítettek meg eseményeket. Minden kultúrában jelen voltak a hivatásos krónikások, például a magyar regösök, a kelta bárdok vagy éppen a francia trubadúrok. Mesékkel és történetekkel tájékozódtunk és kapcsolódtunk egymáshoz, így éltük meg az összetartozást, és tanultunk értékekről, tanulságokról, potenciális veszélyekről. Belénk van kódolva, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra: tudni akarjuk, hogyan győzik le az akadályokat, beteljesülnek-e az álmok, mi a történet vége.

A világon évente több mint egymillió könyvet adnak ki hagyományos nyomtatott formában, a magánúton kiadott, elektronikus és hangoskönyveket nem is számolva. A közösségi médiában pedig napi szinten több milliárd rövid bejegyzést és videót osztunk meg. Az egy külön téma, hogy az agyunkkal és a figyelmünkkel mi történik attól függően, mennyi ideig fogyasztjuk a rövid internetes sztorikat, tartalmakat. Általánosan viszont elmondható, hogy a rövid videók és sztorik pörgetése miatt a tartós figyelem és a mélyreható feldolgozási képesség gyengül, miközben az agy hozzászokik az azonnali dopaminlöketekhez.

Egy futó közösségimédia-posztot pörgetve kevés esélyünk van arra, hogy valóban beleéljük magunkat a tartalomgyártó helyzetébe és mélyen azonosuljunk vele. Egy könyv olvasása során sokkal inkább. De mi történik, ha egy jó filmet nézel vagy egy sorozatot? Teljesen elmerülsz benne. Ez sokszor pozitív és rendkívül pihentető élmény, testnek és léleknek egyaránt.

Amikor a képernyő gyógyít, és amikor elfed

Amikor balesetet szenvedünk, kimerülésig fáradtak vagyunk, de aludni még nem tudunk, vagy éppen egy nehezebb, depressziósabb időszakot élünk át, a képernyőre terelt figyelem felüdülést hozhat. Lehet, hogy a nézett műsor hatására született felismerések adják meg azt, amire szükségünk van. De az is lehet, hogy nem születik semmilyen felismerés, csak sikerül egy kicsit ellazulnunk, és éppen erre volt szükségünk!

Érdemes abba is belegondolni, hogy az érzelmi megélés továbbgyűrűzik a napunk további részére, a látottak az álmainkban folytatódnak, és a holnapjainkra is rányomják a bélyegüket. Tapasztaltam már, hogy betegség során skandináv krimit néztem, és két nap után egyáltalán nem lettem jobban, sem fizikailag nem gyógyultam, sem a hangulatomon nem segített. Egy szomorúbb időszakban viszont a Queer Eye egy-egy része teljesen ki tud húzni a rosszkedvemből. (Sajnos eddig sikertelenül kerestem a környezetemben azt a személyt, aki úgy lelkesedne érte, mint én. Nem adom fel!)

Ha egy karakter különösen szimpatikus, vagy nagyon közel érezzük magunkat hozzá, például hasonló dolgokon megyünk vagy mentünk keresztül, mint ő, akkor a vele történtek során nekünk is összetörik egy kicsit a szívünk, mi is sírunk az örömökön és a fájdalmakon (még ha csak belül is). Egy feldolgozatlan vagy feldolgozottnak hitt élményünket, veszteségünket vagy örömünket biztonságban olyan szinten tudjuk újraélni, hogy esetenként akár hatékonyabb érzelemfeldolgozás is megvalósulhat, mint amit egy terápiás beszélgetés vagy naplózás adhat. Akárhogy is nézzük, ez óriási ajándék lehet. Átéljük az érzelmeket, jóllehet nem olyan intenzitással, mintha velünk történne, de mégis megérintődünk.

De mi van akkor, ha pont ez a motivációnk, és ez válik a vélt megoldássá a problémáinkra? Átéljük, de nem olyan intenzitással, mintha velünk történne meg. Megtapasztaljuk, de nem annyira, hogy ne tudjunk utána felállni a fájdalomtól. Annyira boldogok lehetünk más boldogságától, amit a való életben talán nem is tudunk elképzelni magunknak. Átélhetjük a bulikat, kalandokat és utazásokat képernyőn, képzeletben és érzésszinten.

Ezeknek a valós megéléséért ki kéne lépnünk a komfortzónánkból. Vajon hajlandóak vagyunk rá?

A képernyőt nézve megélhetjük, amit a valóságban nem élünk meg, vagy amit nem merünk megélni.

Szórakozás vagy menekülés?

Természetesen vannak, akiknek a filmnézés a legnagyobb szenvedélyük, a művészet iránti rajongás az életük, de ha őszinték akarunk lenni, ez valószínűleg az embereknek csak egy nagyon kis százaléka. Amíg szórakozás és pihenés a képernyőnézés, addig semmi probléma. Végtére is legtöbbünknek nem kell hajnaltól naplementéig a földeken dolgoznunk, ezért belefér az időnkbe egy kis kikapcsolódás.
Hivatalosan a két résznél több sorozatepizód egymás utáni nézése viszont már sorozatdarálásnak számít, és a TV kikapcsolása után az ember inkább érzi úgy magát, mintha pillanatnyilag eltévedt volna az életében, a gyakori bűntudatról nem is beszélve.

Annyi mindent szeretnénk csinálni, de érdekesebb a képernyőn a történet.
Így készítik a részeket: pont annyi kérdés maradjon a fejünkben, hogy „csak még egy kicsit” vagy „csak még egy részt” meg „kelljen” néznünk. Így veszik el a motivációnk, mert könnyebb és jobb érzés tud lenni semmit sem csinálni csak nézni előre, mint a rutinokat vagy a fejlődéshez szükséges, kényelmetlen új dolgokat begyakorolni.

Amikor a sorozat- és filmnézés, a vetélkedők, sportesemények vagy műsorok követése az életünk megélése és a problémáinkkal való szembenézés helyett történik, az már akadályozó tényező a kiegyensúlyozott, egészséges és örömteli életben. Lehet, hogy az illető TV-nézés során nem problémaként éli meg a viselkedését (mint a függők általában a használat során), de ha családban él, a környezete valószínűleg máshogy látja a helyzetet. Ha képernyőnézés nélkül irritált, feszült, unatkozó, a kötelességeit és társas kapcsolatait elhanyagoló személyről beszélünk, fennáll a gyanú, hogy függőségről van szó.

A képernyőfüggőség alá tartozik a közösségimédia-, a streaming-, az okostelefon-, a videójáték-, a pornó-, valamint az információfüggőség.

Az időnk ára

A Nielsen Közönségmérés és az NMHH 2024 és 2025-ös adatai szerint a teljes magyar lakosság átlagosan napi több mint 4,5 órát tölt a tévéképernyők előtt. Ha ezt a tempót tartod 5 éves korodtól egészen 80 éves korodig, bár tudjuk, hogy a képernyőhasználat sokaknál még korábban elkezdődik, akkor a 75 év során 14 évet töltesz TV, vagy valamilyen szolgáltató sorozatait, filmjeit nézve.

Ha viszont sikerül ezt napi 2 órára csökkentened, akkor ugyanezen 75 év alatt ez az idő lecsökken 6 évre és 3 hónapra, ezzel közel 8 évet nyersz vissza az életedből.

Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha én olyan szerencsés leszek, hogy megélem az időskort és visszanézek az életemre, nem hiszem, hogy arra fogok gondolni: bárcsak több sorozatot néztem volna!

Bronnie Ware ausztrál író és zenész, aki éveken át gondozott végstádiumban lévő embereket, Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon című könyvében összefoglalja a gondozottjai fő megbánásait.
Az emberek az életük végén megbánták, hogy a szeretteikkel nem töltöttek több időt, nem élték meg a jelent, sajnálták, hogy tepertek a munkában, bánták, hogy nem hamarabb fogadták el magukat úgy, ahogy vannak, és azt kívánták bárcsak a saját életüket élték volna, nem azt, amit elvártak tőlük. Senki sem fogalmazott úgy, hogy bárcsak több tévét nézett volna.

Gyakorlati tippek a változtatáshoz

És mi lesz a Yellowstone-nal? A harmadik évadnál járok, és úgy döntöttem, napi két óránál többet nem szeretnék mások életébe merülni, bármennyire is izgalmas. Túl sok terv, lelkesedés, kíváncsiság és szeretet van bennem ahhoz, hogy ez a saját életemben való részvétel rovására menjen.
Úgy gondolom, azért vagyunk itt, hogy tapasztaljunk, kipróbáljunk dolgokat és elbukjunk, hogy megtaláljuk, mi igazán fontos számunkra, merre van a mi utunk, és kiknek tudunk segíteni.

Úgy szeretnék élni, hogy az életem ne egy ruhapróba legyen a képernyő árnyékában, hanem maga az előadás.

Ha szeretnéd visszafogni a sorozat-, film- vagy TV-nézésedet, az alábbiakat javaslom kipróbálásra:

• Állíts be egy időzítőt, és kapcsold ki a TV-t, bárhol tartasz is! Meg fog várni a rész. (Vagy a részek közepén kapcsold ki, mert ott a legkevésbé izgalmas a történet.)

• Tedd nehezebbé a hozzáférést! Amikor nem szeretnéd nézni a TV-t, takard le egy nagyobb sállal, takaróval, vagy tegyél rá egy post-itet a céloddal (pl. napi max. 2 óra), hogy emlékeztesd magad a döntésedre.

• Ismerd fel a gyenge pontjaidat! Azonosítsd be, hogy téged milyen típusú filmek és sorozatok tudnak a legjobban elsodorni. Nekem ilyenek a drámák, krimik és thrillerek. Ha pörgős és teljes figyelmet igénylő időszakát éled az életednek, ne kezdj ilyen típusú sorozatokba, mert nagyon nehéz lesz ellenállni.

• Tervezz be alternatívát! Határozd meg, miket szeretnél egyébként csinálni, mik a céljaid, milyen új hobbit szeretnél kipróbálni, és vágj bele!

• Válts könyvre! Kezdj el olvasni egy könyvet, ami tényleg érdekel. Nem feltétlenül a most népszerűt vagy amit ajánlanak, hanem ami tényleg érdekel. Figyeld meg, mennyire máshogy érzed magad egy óra olvasás után, mint egy sorozatrész befejezését követően!

Amikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és a világ egy kiszámíthatatlan, veszélyes helynek tűnik, amikor túlélésnek látjuk a napokat, a legtermészetesebb dolog, hogy szeretnénk máshogy érezni magunkat. A kellemetlen érzések elnyomásával azonban a problémákat csak görgetjük magunk előtt, és egyre messzebb jutunk a megoldástól. Amikor pedig már nem tudunk elmenekülni előlük, az érzelmek elsöprő intenzitással tudnak a felszínre törni.

A különböző lélektani folyamatokról való informálódás, a tapasztalatok megosztása a számunkra megbízható személyekkel, a segítségkérés és a különböző öngyógyító technikák (pl. az egészséges szokások felé indulás, a naplózás vagy a meditáció) mind-mind segíthetnek a kilátástalannak tűnő helyzetből való kilábalásban.

Még soha senkinek nem sikerült pusztán fejben kigondolkodnia magát a fájdalmából: új forrásokra, új kapcsolatokra, új benyomásokra és megélésekre van ehhez szükségünk.

Neked mi az a sorozat vagy film, ami legutóbb teljesen beszippantott és a tervezettnél sokkal több idődet vette el?

Ha szeretnéd jobban megérteni, miért olyan nehéz kilépni a megszokott pótcselekvésekből és elindulni az átalakulás útján, kattints ide, és olvasd el az erről szóló első bejegyzésemet!

Ha tudtál azonosulni a fentiekkel és van kedved beszélgetni róluk, sok szeretettel várlak egy találkozóra!

További segítségkérési lehetőségek:

Ha úgy érzed, hogy a digitális szokásaid, a tévézés vagy a sorozatnézés felett elveszítetted az irányítást, súlyosabb esetekben ambuláns és fekvőbeteg-ellátást is biztosítanak a kiemelt országos pszichiátriai és addiktológiai centrumok, emellett a lakóhelyed szerinti Területi Addiktológiai Gondozókhoz és Pszichiátriai Szakrendelőkhöz is beutaló nélkül, ingyenesen fordulhatsz. Ma már ezeken a helyeken is kezelik a viselkedési függőségeket.
A felépülést különböző civil szervezetek és alapítványok is támogatják, amelyek specifikus terápiás programokat vagy sorstársi csoportokat működtetnek az érintetteknek. Ajánlom, hogy keresd meg a számodra legszimpatikusabbakat. Anonim és ingyenes lelki támaszért a nap 24 órájában a Magyar Lelki Elsősegély Szövetség 116-123-as telefonszáma hívható, míg a kiskorúak és a 24 év alatti fiatalok a kifejezetten az ő korosztályukra és a digitális túlhasználatra specializálódott 116-111-es számon is segítséget kérhetnek.